Menu

Műhely párahűtése

A műhelyi körülmények nyári időszakban könnyen felforrósodhatnak. Jellemzően a műhelyek homlokzata nincs megfelelően hőszigetelve, esetenként a nyílászárók állapota is hagy némi
kívánnivalót maga után. Ha a műhelyben végzett munkák nagyobb gépek igénybevételét is magába foglalja, a felszabaduló hő még tovább terheli a beltéri levegőt. Esetenként zárt ajtók és ablakok mögött folyik a munkavégzés, ha a műhely tevékenysége nagy zajjal jár esetleg lakott területen.

Ilyen helyszínekre tökéletes megoldást nyújt cégünk HydroPort mobil párahűtő berendezése, mely a víz párolgásának hőelvonásával hűti a befújt levegőt. A gép alján elhelyezkedő víztartályból egy szivattyú juttatja fel a vizet a gép tetején található csepegtető tálcára, amely egyenletesen eloszlatja azt egy cellulóz alapú béléstesten. A speciális méhsejt alapú béléstest arról gondoskodik, hogy az átáramló levegő a lehető legnagyobb felületen érintkezzen a vízzel, így maximális párolgást idézve elő. A HydroPort hátsó részén lévő ventilátor átszívja a műhely elhasznált meleg levegőjét egy szűrőbetéten és belefújja a nedves béléstestbe. Az innen kilépő levegő akár 8-12°C-kal is hűvösebb lehet, mint amit a műhely légteréből elszívott.

muhely-hutes
Néhány előnye a HydroPort műhelyi hűtésének:
  • Alacsony beruházás
  • Egyszerű telepítés
  • Környezetbarát kivitel
  • Kerekeken gurítható
  • Akár csapvizes feltöltés is lehetséges

A gépek jutányos ára mellett a Hydroport párahűtők víz- és energiafelvétele nagyon alacsony, így működtetésük rendkívül költséghatékony. Telepítésük után állandó felügyeletre nincs szükség és szaktudást sem igényel üzemeltetésük. A hagyományos légkondicionálókkal szemben nincs károsanyag kibocsátásuk, és míg a klímaberendezések a poros levegőt keringetik vissza, a párahűtő berendezések természetes úton megkötik a levegőben szálló port és pollent, ezzel enyhítve az allergiás tüneteket.
HydroPort evaporatív hűtőink kialakítása különböző alternatívákat kínál. Futásukhoz vízre van szükségük, melyet akár egy csapvízről származó vizes tömlő bekötésével is szolgáltathatunk automatizálva ezzel a víztartály töltését. Abban az esetben, ha a víz kiépítése nem megoldható a műhelyben, manuális módon, a berendezés oldalán kialakított ajtón keresztül is feltölthetjük a tartályt.
Kérje energetikai mérnökeink helyszíni felmérését és javaslatait a műhely hűtésével kapcsolatban.
Vegye fel velünk a kapcsolatot még ma és bizonyosodjon meg a műhelyi párahűtés előnyeiről személyesen.